Szél vagyok Szél vagyok én, ki világot jár, ki út porából épít várat Vihar vagyok, ki tengert hajszol, s szolgájával sziklát vájat Szello vagyok, ki pillangókkal réten táncol, de kikacagja a nagyvilágot. Ez vagyok én, ki átölellek, s szíved mélyébe belelátok A szél Szomorú a szél, mert nem simogathat Szomorú a szél, mert nem viszi illatod Szomorú a szél, mert nem búvik hajadba Szomorú a szél, mert nem hallja a hangod. Szomorú a szél, mert nem tudja hol vagy Kereng, tekereg, jajongva keresgél Hiába. Nem talál. Nem vagy. Elmentél. Elküldöm szelet, hozza vissza boröd Hozza vissza hangod, bánatod, örömöd Elküldöm a szelet, hozza illatodat Hozza vissza hajad, magadat, magadat Akkor kivirul a virág Akkor kivirul a világ Akkor kivirulok én is Akkor kivirul a szél is Már nem szomorú a szél, boröd simogatja Borzolja hajadat, érzi illatodat, Hallja édes hangod, és kacag, és kacag Veled, s velem kacag Elküldöm a hajnalt Elküldöm a hajnalt Küldd nekem az estet Legyen szép világod Szép álomvirágom. Találkozzunk nappal Találkozzunk este Lássalak, halljalak Gyere, ne menj messze! Mit kezdjek a fénnyel Mit kezdjek az éjjel Nélküled? Gyönyöru nyár Azt hittem már itt az osz Agyam fáradt, csontom kopott, De jött a nyár, és Szent Iván Perzselo tüze megcsapott Az’ éjjel kinyílott a lelkem A tiszta bimbó felfakadt Zene szólt, majd csend honolt A huvös esti fák alatt Másnap lepke szállt a mézvirágra Csendes szelíd rebbenéssel Édes szó az édes mézért Ennyi történt akkor éjjel Fordult a Pál, és váltunk szépen Félve, fájón, nem tudva hová Egy csók lehelet és a lelket Lélekbe zárva vittük el, tovább Biztos megérdemeltük Életem folyt, mint nagy folyó Jobbra, balra tekeregve, Csendesen és megnyugodtan, Semmi újat nem keresve Azt hittem már ez a sors vár Egészen az Óceánig Elmerülök, feloszlok ott, mint Minden víz ez idáig Váratlanul új víz simul - a sorsomtól szép ajándék - Átölelem, megkóstolom Jóízu o, csendes és szép Átölel o, megkóstol o Megsimogat, lágyan ringat Tiszta vize, csendes vize az Enyémmel eggyé olvad Ezután már jöhet zátony, Jöhet forgó, zuhatag Egy a testünk, egy a lelkünk Az Óceánig egy marad Találkozás Ó holdvilág hol voltál, Hol bujkáltál? Nem láttál! Találkoztunk O meg én, A szelídség, s a remény. Láttál te már tiszta tüzet, Amikor a szív a szívet keresi és találja. Olyan volt e csendes este, Szív a szívet megkereste, s találta. A lepke és a lámpa Csendben húzódtunk egymás felé Mint lepke a fényhez éjjel Magázódtunk, majd tegezodtünk, És vágytuk egymást szenvedéllyel A hosszú sétán az illatos nyárban A sötét utcákon bujdokoltunk, Beszélgettünk, beszélgettünk, s A fényárnyékban csókolóztunk Majd jött a pont, a félelem a perzseléstol. Állj! Szólt az ész, s a fényre léptünk. Sírt a szív, de meneteltünk. El...távolabb....és vége volt. De aznap este igazán éltünk. Kár Kedves varjúm Károly, Lekárog a fáról. Oszinte és fekete, Mint a néger gyereke. Nem kell neki semmi más, Csak a finom fott tojás. S ahogy telik a gyomra, Úgy javul a modora. Átrepül a meggyfára, Egy vitamin kúrára. Felrepül a birsalmára, Ez már elég majdnem mára Félszemmel az eget lesi, Tán a társait keresi. Jönnek azok, s hívják talán, De biz' nem felel a komám. Majd amikor gyomra kordul, Szava harsány "kár"-ra fordul. Libben, károg, s nem hagyja, Míg adagját nem kapja. Eszik, iszik, alszik, ürül, Vele az én szívem derül. Tanítgatom, s tanítgat: A ma fontos! Nincs holnap. …vázlat... szemedbe nézek, táncoló kerekek, legyünk hatékonyak, csináljunk gyereket Hah Hah, mi e néma csend E szörnyu hallgatás Rázza kendet a Frász Vagy asszony magyaráz Fel hát jó barátom Fogja meg pennáját Kanyarítson egyet Lepje meg barátját Mártsa penetrába És ha valaki szól Küldje jó hangosan El a bús pecsába Legyen má' egy levél Repítse az áram Hisz csak egy kattintás S itten terem nálam Necsak má’ friss csajszikkal Levelezzek eztán Ha az asszony rájön Lesz nemulass. S ez tán Nekem sem hiányzik. Épp ezért írjál no És ne tökölj soká Mert felkerekedek (Tudod jó szokásom) S bosszút állok én Konyhádon s tárcádon De hogy a lényeg biz Le ne maradjon ám Józsikám az Isten Éltessen ám soká Legyen hosszú néked Szakállod és farkad Elobbit lefelé Utóbbit fel tartsad Nojön bölcsességed Legyen egészséged Szép gyermekeid S csendes feleséged Kerüljön az el a bú Kerüljön az APEH Legyen o szomorú Mert ha nem az, a’ pech Versemet bevégzem Te jössz mostan eztán Eselipszilonízsé No meg persze Estvány Hivatal Az én munkám a legszebb Hivalkodék a korcs eb Jövök, megyek, járok, kelek Mindenütt csak így-így teszek Hogyha tél van, hogyha nyár van Jelölgetem: én itt jártam Bárhol három lábra állok Sok-sok aprócskát pisálok Pecsétes lesz ott a fal. Ez egy fontos hivatal! Repazene Repazene, amikora magyar hangsúly Meghalésa hülyegyerek niggert majmol Repazene amicsupa zörgés, dörgés Halálhörgés, fingásnyögés, csöröm polés Hol jár az eszem, csak a csengot figyelem Érzem szivemen. . . . . Fülbevaló orrkarika ezkell nékem Hogymiértazt nemtudommert eszem nincsen Zseléhajam, bézbólsapkám nagyon báró Deatesóm aztmondjahogy köcsög csávó Hol jár az eszem, csak a csengot figyelem Érzem szivemen . . . . . Szerelem Szerelem, szerelem, csodálatos érzés Szerelem, szerelem, nincsen benne féltés Szerelem, szerelem, pénzt hoz és örömet Szerelem, szerelem, van benne köszönet Szerelem, szerelem, a testemnek jó ez Szerelem, szerelem, és az autó jó lesz Rahellnyuszi Kiskertemben hajnaltájban kinyílott a gólyahír Elindulok locsolkodni, bár nincs nálam libazsír Sok szép leányt megöntözök, köztük Rahellnyuszikát Kapok tole piros tojást, na meg egy nagy puszikát Bocskorszíjat azt nem kapok, bár esetleg rám férne Két kupicát majd lenyomok, oszt húzok a fenébe Locsolnék még sok-sok leányt, ha volna De ha nincs hát asse baj, de Rahell meg lesz patkolva! ;) - Biztató Manókának Elrepült az osszel, hulló falevéllel Itt hagyta a lelked, itt a súgó széllel Súgja néked a szél, ki csendes és szomorú Borúra deru jön, derure meg ború Oszre tél, rá tavasz, tavaszra a ho nyár Ott az új szerelem. Ott vár. Ott vár. O vár. Ámen Ha jo a beste holtakat keresve S nem jo a bárány Tekints reá fekete madár! Ne hagyjad nyugodni, pláne meg vigadni Taposd a testét Kiáltsál rá fekete madár! És ha nem tisztul, jobb, ha elpusztul Szebb lesz a világ Tapadj hasára fekete madár! Tipord a lelkét, öld meg a bestét Haljon a gonosz Végezd a dolgod fekete madár! Mindenki megáld, hálát hint reád Te leszel a JÓ Éljél még soká ítéletmadár! Székelykapu Széles Kárpátvölgybol eljöttek a népek Örültek, mulattak, láttak, s nemcsak néztek Szép faragott kaput, zászlót, barátságot Egy szép fényes napot, mit Isten megáldott. Végre Nincs már zaj, csak susogás, Édes illat, csobogás. Ember volt. Nincs. Többé nem lesz. - A világ végre megbékél. Mi volt, elmúlt. Borzalom. Szenny, bun, káosz, fájdalom. Épület már nem épül új. - Rét és erdo újra no. Csend van, itt Nap, ott ború. Nem lesz többé háború! Hit és eszme rég kihalt. - Az állatok elobújnak. A Föld forog, fürdik fényben, Eso mossa, tisztul szépen. Ember volt. Nincs. Többé nem lesz. - A világ végre megbékél. November Mártonköd osont a városba csendesen Rázuhant hollóéj bársonyfeketéje Élo élot keres. Hiába, hiába Nem lesz ma senkinek, sehol szerencséje Lélek itt léleknek nem leli árnyékát Elbújt ma mindenki a meleg szobába Fáradt szél kóborol árván a határban, Társtalan, egyedül dudorász magában Délután Monoton futnak napjaim Némelyik csak egy pillanat már Öröm és bánat messzire járnak Szürke és száraz a tétova lét Hová lettek a hosszú percek, Remény és izgalom, édes álmok Gyermeki gondolat, illatos lányok Nem jönnek vissza sohasem már Az idom fut, erom fogy folyvást, Elmém mindig a múlton mereng, Nincs már cél, sem terv, sem ero, Elottem semmi, vagy nagyon kevés Monoton futnak napjaim Némelyik csak egy pillanat már Öröm és bánat messzire járnak Szürke és száraz a tétova lét A virág és a világ Kicsiny mag volt, remény Héja védte, kemény Hívta fény, a tiszta Gyere, ki a napra A lágy föld ölelte Itatta, etette Ég felé nyúlt a virág De ráomolt a világ Kétely Ötven év. Ide értem Volt baj, öröm, hiba, érdem Jó az arány? Válasz nincs rá Ha még egyszer újra lennék Mi az, amit másként élnék S mi az, mit ugyanúgy? És ha újra lennék ötven Rendben lenne akkor minden Vagy lenne bennem újra kétség? Melyik éltem választanám? Vagy harmadik sors várna rám? Nem tudom. Nem tudom. Mire hát így e töprengés Vele eszem, s idom elvész Vagy már nincs is? Tettre fel hát, elore, bátran Élj amíg élsz! Harcosan, vidáman A sír megvár! Szent Iván Szent Iván nagy tüze lobogott Lányoknak szoknyája suhogott Egy kore felállva tunodtem Van e még ötven év elottem Mögöttem csendes víz, elottem hegedu Balról egy tiszta lány gyönyöru, gyönyöru Magyarok nótája megkapott, felkapott Velük az én lelkem ifjodott, ifjodott Bun Bun köszönni, másra nézni, Melléülni ebédloben, Mosolyogni, nem bókolni, Álszenteket nem imádni Bun, ha haladsz, ha vidám vagy Bun, ha eszel jóízuen, Bun, ha nem vagy beteg néha, Ha igaz vagy, s nem vagy léha Bun, amit ok bunnek látnak, Ha nem csábít semmi érdek, Bun, ha vannak barátaid, S kis helyen is jól elfértek Bun minden, mert bun a léted Gondolják és hirdetik De ne félj tolük, mert a sorsod Isten malmában orletik Örökség Hogyha eljo, s magas égbol Hívó szava eljut hozzám Istenemnek Elmegyek én, de örököl Hagyok pár szót gyermekimnek "Futásomat megfutottam, Szavam, s hitem megtartottam" - mint írva van Bibliában - Tegyetek ti hasonlóan, s akkor én Nyugton alszom odalenn, a sötét sírban És ha majd a kerék fordul, S ti várjátok a megváltó sötétséget Unokámnak adjátok át, vegye, vigye, S adja tovább e hitvalló örökséget. Osz Hosszú törzsu bükkfa ágról elindult egy falevél hosszú útján átgondolta életét még földet ér Fényes tavasz csalta fényre zsenge rügy volt, nagy remény Nap sütötte, föld etette s lett belole szép levél Széllel zizzent, pörgött, forgott, táncolt egész nyáron át Nap hevével, föld levével táplálta anyját, a fát Fa virágzott, termést bontott méhek raját etette felhok látták és csodálták, hancúroztak felette Oszre fordult, hideg szél tört a sárguló erdore levél szíve nagyot sajdult, ágát hagyta, s kék egétol búcsút inte örökre Hosszú törzsu bükkfa ágról elindult egy falevél hosszú útján átgondolta életét még földet ér A jel Egy. Benne az életem Te. Fájdalom szerelem Repül a jel: hang, fény, áram Itt vagyok és már ott nálad Messze vagyok? Nem! Ott. Benned. Lelkem lelkedben Lelked lelkemben Édes érzés, Dekódolás Titkos dolog Nem tudja más Egy. Jön a válasz Benne életed s vágyam Repül a jel: hang, fény, áram Ott vagy és már itt vagy nálam Messze vagy? Nem! Közel. Bennem. Lelked lelkemben Lelkem lelkedben. Édes érzés, Dekódolás Titkos dolog Nem tudja más Az úr tragédiája Az "úr": Gyerekszolga el ne feledd Listán mindig ott lesz neved Akár csillag, akár kereszt Rabszolga vagy sose feledd Az úr: Rabszolga, de fáklyavivo A kezemben ott a jövo Kísérem a gyerekeket És tereád csak nevetek A kar: Ha utadon fényes asszony Eléd áll, és jár a szája Ne perelj hát. Felesleges Fogd gyermekét, vigyázz rája Az Úr: Mert szívükbe aranymagot Tudom jól, csak te ülteted Menj utadon - úgy, mint eddig S vidd tovább a szeretetet De ha várod a szép napot És mégsem jut neked virág Ne búsuljál, majd megkapod Vagy ha mégsem? Szép a világ Fagyöngy Beszéltem a tölggyel A fagyöngy is fa. Nem az! Parazita! Mondtam néki Van virága. De gyökerét belém vágja! Eteti a madarakat A lépébe beragadnak! Télen is zöld, te meg kopár. Nem tudod te, milyen nagy ár! Mondd te ember, Mit csinálnál, ha rád ülne parazita? Kiirtanám! Hogyha rád ül parazita Irtsad bátran, rossz fa, rossz fa Nem baj az, hogy van virága Ha gyökerét beléd vágja Ne várd meg, míg nagy lesz az ár Senki másra ne gondoljál Csak magadra, csak magadra Te vagy érték, nem egy hív fa. Bár a világ csak így kerek Ki elore, ki hátra megy Mindenkinek feladata: Tudja jó fa, tudja rossz fa Ha fiad kérdé Ha fiad kérdé Mi célból - ó Apám - Vagyunk e Földön? Válaszolj! Hogy eltemessük, fiam! Egét, földjét, tengereit. Ez nem jó Apám! Nem jó! De te még tehetsz! Te még Óvhatod virágját, hallhatod vizeit, Szállhatsz egében, De az Embert, e majom létut ne sajnáld! Hanem szemétdombjait, - mi már egész Föld - Forgasd fel! Érték van ott. Építs belole Új Embert, Ki nem szemetet gyárt, de szeret. Ki nem sírásója, de gazdája lesz e Földnek S ha fia kérdé, másként válaszol in memoriam Tutkovics György Só Amíg éltél nem becsültünk, Hibáztattunk, elkergettünk És elmentél. Oda! Oh! Most hiányzol, mint a só. Már tudjuk, hogy csendes szavad A képeid, s tenmagad Mit is értek. Tudjuk. Oh! Most hiányzol, mint a só. Újak jönnek, nézegetjük Ez kiféle? Méregetjük Hiba! Hiba! Újra! Oh! Nem is tudjuk mi a só. Hála Simogatom törött szárnyad, Szemed fekete bársonyából árad a hála. Nyelvedet nem értem, nyelvemet nem érted, De érzem, hogy érzel és bízol bennem. Ez jó. Kíváncsi vagyok, ha meggyógyulsz és elmész, Emlékszel-e majd erre az idore, És persze mi lesz emléked lényege: A fogság, a jó étel, a félelem, a hála. Jó lenne tudni. Elmentél. Kitörtél ketrecedbol. Úgy látszik, neked elso a szabadság. Nem baj, ha fáj, nem baj, ha fázol, nem baj, Ha éhezel. Neked elso a szabadság. Igazad van. Miserere Ne múljon el a nap a te haragod felett, És bocsáss meg az ellened vétoknek. Költözzön szívedbe békesség, És ne bántsd a körötted éloket. Nyugodj és nyugtassál, hálás lesz ért' az ég, És tedd félre örökre fegyvered. Kössél és köttessél békéket, békéket És bizony megáldnak érte az emberek. Haragvó arcodat fordítsd a Nap felé, Mosolyogj, mosolyogj, mosolyogj, mosolyogj. Kegyelmezz, mindenkor, másoknak, magadnak És lelked nem pokolra, hanem biz üdvre jut. Piros vér a hegyek alján Piros vér a hegyek alján Bosnyák és szerb piros vére Tegnap testvér, ma ellenség Füst száll, és jaj magas égbe Nincs ház, Isten, rokon, barát Csak harc, csak harc, csak harc, csak harc. Ember Ember nem lesz többé Csak harc, csak harc, csak harc, csak harc. És mint a tuz átfut rónán, átfut, átfut Száz határon a háború buzös szele Fehér zászló nem állítja Sem az anyák könnytengere Csak ha elfogy itt is, ott is Az emberek színe-java Akkor alszik el csak a tuz S nem marad más csak hamuja, Csak hamuja, holt parazsa De ki lesz, az és vajh mikor Ki házat emel égett földön Szemét pedig megnyugtatja A kék égen, a zöld völgyön Lesz ott madár, kék pillangó Édes eso, virágillat? Vagy csak halál, vagy csak kereszt Ahol árva könnyet hullat? Hát nem! Testvér! Fordítsd puskád! Elég abba csak egy golyó. Odalojél, de pontosan, Hol elhangzott a parancsszó Akkor vége. Megnyugodhatsz, Ölelheted gyermekedet Mert ovele, de csakis vele Megmentheted a jövodet. A jövodet, gyermekedét, Unokádét, s kik még jönnek Akkor majd a hites ember Bízva nézheti a Földet Fodró vizét, karcsú ozét Tollak selymét, az ég kékjét De azért az emlékezet orizze meg A vad tuznek piros színét Pro Urbe Összegyultek, s megvitatták, Hogy ki a szép, s ki okos Eldöntötték, hogy "mi", s nem más A többi az habókos Szép és szerény, oh ki lenne? Hát még ha bölcs, na ki ? na? Kedves, bájos? Csak "mi", csak "mi"! Bár a helyzet így fura Mert hát viszályt hogy kelthet egy Galamblelku társaság? Mért zeng az ég, mért villámlik, Ha minden csupa barátság? Miért zúg avar, ha nincsen szél? Parázs és füst miért no? Vigyázzatok! Vigyázzatok! Lángra kap a kiserdo! Oltsátok el! Oltsátok el Gyulöletnek parazsát! TI vezérek TI kezdjétek! Hálás lesz a társaság. Mert ha ég fa, ég kis virág Ég kis madár, pillangó, Vele szívünk, vele lelkünk, Vele minden, mi való. De, ha nem, hát jaj parázsnak Jön majd a víz, elseper Nem vagy eros, ha tömeg jo Megsemmisít, leteper E vers is víz (és nem olaj) Elso cseppje sok víznek Olvassátok, használjátok Ne írjam a semminek! Mert gyul a víz, bizony gyulik, Emelkedik, s majd zúdul Volt-nincs parázs és mibol lett, Erdo szíve megújul S majd a szello elmeséli: Volt egy erdo, volt biz' ám, Zengett, zúgott, füstölt, morgott, De megjött a szivárvány. Vacsora Ment az úton két leány, szép leány Ment az úton két leány, szép leány Arra ment egy vén zsivány, nagy zsivány Arra ment egy vén zsivány, nagy zsivány Hová mentek két leány, szép leány? Nem féltek-e két leány, szép leány? Nem félünk mi nem biz' ám vén zsivány! Féljél csak te nagy zsivány, nagy zsivány! Nem vagyunk mi két leány szép leány, Vagyunk mi két boszorkány, boszorkány Téged itt most megfogunk, megfogunk, Nyársra tuzünk, forgatunk, forgatunk, Szép lassan megpirítunk, pirítunk Ropogósra pirítunk. Te leszel a vacsora, vacsora Miért remegsz, hé koma, hé koma. Csendes árnyék Csendes árnyék követ utamon A halál o, ki maga a nyugalom És ha legyoz, egy halom lefed Mi marad csak? Emlékem és meghasadt szíved Zöld Oszi himnusza Nem vagyok én vagány gyerek Járom én a természetet Szeretem a fát, virágot Kutyát, macskát és darázsot Fát ültetek, locsolgatom Békát nézek, kuttyogtatom Hangyát, méhet megetetem Ha kicsi is én szeretem Szép a virág, szirma bársony Szép a világ én úgy látom Jó a Föld, ha zöld és csendes Örül ott kutyus és gyermek Legyen az ég örökké kék Legyen napos, vidám az rét Legyen sok-sok jó barátom Magamnak én ezt kívánom Én Patak voltam, lettem folyó Alföldön terülo, nagy kanyarodó Szirom voltam, lettem termés, érett Elfogytam, de lettem újra élet Oszinte voltam, hátam lett egyenes Megérte? Megérte. Meg, meg, bizony meg. Meghajtom fejemet Meghajtom fejemet, ha látom verítéked Meghajtom fejemet, ha rád zuhan a nap Meghajtom fejemet, ha tisztán szemembe nézel De nem nézlek semmibe, ha szégyelled magad Meghajtom fejemet, ha látom kínod, véred Ha látod a halált, ki mindeneket lát Meghajtom fejemet, ha magaddal békélsz De nem nézlek semmibe, Ha félsz, ha félsz, ha félsz Meghajtom fejemet, ha vezér vagy, s követnek Ha jó útra viszed nyájad, nemzeted Meghajtom fejemet, ha utódaid lesznek De nem nézlek semmibe, ha nem adod kezed Meghajtom fejemet, ha áldozatod élted S nem babér az, mit másoktól elvársz Akkor sokra tartalak, becsüllek és védlek Akkor mindörökre szívembe maradsz Advent Költözzön szívünkbe békesség, Legyen ott fény és meleg Örvendjünk, itt van a karácsony Jézusunk megszületett Tükör vagyok Tükör vagyok. Jó vagy, én jó Ha te gonosz, akkor álnok Szerelmedért szerelem jár, Álmokért ábrándok, álmok Tél Ó, ha hó ha hullott Szikrázik a fény A tüdodben tiszta Édes, éles lég Csend van, csend a tájon Homály láthatár Dér, ha zizzen ágon Varjú mondja: kár Vöröslo nap lenn jár Háza szürke ég Hová lett a felho, Hová lett a kék De lenn a havak alján Feszül a haraszt Kis hóvirág rezdül Hozza a tavaszt Minap fényen Minap fényen utaztunk volt Öt perc alatt száz év eltelt Beszélgettünk vidámat, jót S megláttuk a másik embert Szemben állt o, s szembe nézett Tekintete „rám” irányult Megegyeztünk: lesz szép jövo S nem baj az, hogy nincs közös múlt Fürge ész és fürge lábak Fényes ég, jó levego Ido röppent, véget ért út Mosolyogtunk: van „jövo” Ártatlan világ Ó világom, szép virágom, Mi lesz véled, ha rád szakad a sötét Napfény nem jo, sötét felho Takar, lep el szerteszét Bárány meghal, a dal elhal Ház dol, porlik piramis Vele ember, vele minden Vele még az Isten is De ha most mi, vagy ottan ti Letesszük a kardokat Világ nyílik, s virág nyílik Temetjük a harcokat Gyermekünk jo, mosolyunk no Szép asszonyunk, újra kél Bárányfelho, kedvünk megjo Dalunk újra égig ér Napod sütött Napod sütött életemre, Édes eso szavad susogása, Felho mögül kibúvó Hold Szemeidnek huncut kacsintása Foszlós kalács édes csókod, Ölelésed langyos szello, Mosolyodtól gondom illan, Mint ég kékjén kósza felho Hajad illatától bódul, Ereimben lüktet a vér, Örülök, hogy megszülettél, Hisz’ te vagy az, ki sírig kísér Bors öcsémnek (levél) Hát hogymint vagytok otthon, Józsikám? Gondoltok-e úgy néha-néha rám? Mondjátok-e, kedves Fannikával az est óráinál Hát a mi yelánk most vajon mit csinál? És máskülönben hogy van dolgotok? Tudom, sokat kell bótban lopnotok. Örök törodés naptok, éjetek, Csakhogy szukecskén megélhessetek. Mi a dalneten bizony szenvedünk Mint oldott kéve széthull életünk Judit nagyasszony bizony messze jár Nekem a trefort lett az új hazám Erikával én ottan csettegek, És folyton új szüzekre kattenek De biz oly légkör, mint volt az dalneten Nincsen az sehol drága harverem Dugjad hát vissza szép szorös pofád Vár ott a yela és vár sok jóbarát ERKA és dagi, ki hummencsget nagyon és zavcsizik néha, ha én is akarom lajh is ki hallgat kurva nagyokat na és NoKKeNo, ki nem beszél sokat de ha nincs géped, hát csinálj gyereket és ad a kormány majd hardvert eleget E néhány sorral érd be most, öcsém. Én a vidámság hangját keresém, És akaratlan ilyen fekete Lett gondolatjaimnak menete; S ha még tovább fonnám e fonalat, Sanyi biz forogna Barguzin alatt. Más levelem majd több lesz és vidám. Isten megáldjon, édes Józsikám! Fekete éjben Fekete éjben, fekete ruhában szirmot bontott Egy bársonyvirág Szép szoke virág, fekete virág Szép bársonyvirág Kétség erdejébol vágyva nyílt ki Ez vagyok világ - lássatok csodát - Nézzél meg világ Ó te nagyvilág Kósza szél az éjben járva dúdolta dalát Bátortalan cirógatta szép virág haját Mámorosan szívta be a virág illatát, Édes illatát Szél szavától, szél dalától megborzongott A bársony virág Szél szavától, szél dalától elfeledte minden Bánatát, régi bánatát Vágyva tárta ki a szélnek lelke bársonyát Ó, de jaj a csacska szél egy szirmot majd' letör Virág felsír: Ó nem bántsál, ó ne bántsál Múltam még gyötör, réges-rég gyötör Lelkem mély gödör Szél szava szól lágyan, selymen: ó ne félj virág, Szél vagyok, ki kószán szállok De ha netán rád tör a világ Átölellek, óvlak, védlek, szép lélekvirág Mert vajh mit ér éltem, és vajh mit ér a világ Hogy ha nincsen benne lélek És nincsen virág, szép bársonyvirág Te Bársonyvirág. Szél az urbol Messzirol jött, éj éjébol Fekete ur a hazája Remény volt és vágyakozás S hitte, hitte itt a párja Széllé vált és útnak indult Bérc hegyére, lány hajába Hasított és lágyan ölelt Süvített, bújt, de hiába Szél a párját nem találja Új nap: remény, útnak indul Körbejárja a világot Keres, kutat zeget, zugot Nem lel, nem lel új barátot Menj el jó szél, új bolygóra Nagy a világ és meglátod Van ott egy hely, ahol várnak Társad, és a jó barátok Ott a párod megtalálod A szél elment, - nyoma semmi Vele el a jó reménység Mi maradt itt? bánat, szomor magány, kétség, keseruség Miért nem tártuk ki a szívünk, Amikor a Jó kereste? Elszalasztott lehetoség, csod és hiba Ember! Véged! Legyozött a fránya beste. Ha én dalolni indulok Ha én dalolni indulok Dalom az égig száll Ha én sírni indulok Könnyeim pokla vár Ha én dalolni indulok Szép mosolyod látom Ha én sírni indulok Már várom halálom Ha én dalolni indulok Eszemben te jársz Ha én sírni indulok Sohasem találsz Ha én dalolni indulok Halk szavad ölel Ha én sírni indulok Konok kéz tol el Ha én dalolni indulok Virágos réten lépkedünk Ha én sírni indulok Szétszakad, széthull életünk Ha én dalolni indulok Patikám te vagy ha én sírni indulok Már nem vagy tenmagad Add nékem Istenem, utam dalolva járni Vizet keresek Vizet keresek, mert rózsám hervadoz Magas hegyteton sziklában lába Milljóan nézik szünös-szüntelen, És o mégis sírdogál csendesen, magában Mert bár senki nem tudja, de o magányos, árva Vizet keresek, locsolom földjét, És ha kell, hát lelopom onnan, Csupasz sziklából televény földbe Kies völgyembe, lehozom ot, ott ápolom majd, És akkor soha, de soha nem hull több könnye Vizet keresek rózsám és élteto napod Szirmodtól ámul. Lepkék és felhok Táncukat járják, te, pedig örömmel fordulsz a fényre Elfelejted majd, hogy régen volt bánatod Vizet keresek, mert rózsát nevelni hívatott sorsom Nekem eztán mindig lesz kertem Mindig lesz rózsám már, és ha ot láthatom Akkor talán megtettem, mit kell ás akkor talán Megnyugszik örökké kereso, kóborló lelkem